Legfrissebb hireink és eseményeink

 
Hogyan áldozunk ma Istennek?

Életünk egyik legfontosabb tevékenysége az áldozathozatal, ennek gyakorlásával tudunk közelebb jutni az Atyához, így ismerhetjük meg jobban, lehetünk a közelségében, változhat életünk. Már az Ószövetségben is számtalan példa volt arra, hogy az Úrnak áldozatot mutattak be, ezek először Káinnál és Ábelnél hálaáldozatok voltak (az más kérdés, hogy Káiné milyen volt), majd később a törvényben Isten szabályozta a népnek, hogyan nyerhetik el tetszését, békéjét, bűnbocsánatát, áldásait a különböző áldozatok bemutatása után. Ezek fizikai áldozatok voltak, többnyire egy állatot kellett az Úrnak feláldozni. Ezekről részletesen olvashatunk Mózes 3. könyvében.

De azután jött Jézus, és betöltötte a tökéletes áldozat szerepét, egyszer és mindenkorra bemutatta Istennek az elégséges áldozatot az emberek bűneiért, és azért hogy közel jöjjön hozzánk, hogy elérhető legyen számunkra közvetlenül. Az Újszövetségben több helyen olvashatunk Jézus áldozati mivoltáról. Például az Efézus 5,2: És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.
Vagy a Zsidók 7,27: A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván.

Többé az áldozat nem egy gépies cselekedet, hanem egy élő szellemi áldozat. Ez egy nehezítés és könnyítés egyben. Nem kell vesződni egy állat levágásával, szakszerű bemutatásával, ellenben nagyon kell mellé a kész szív, az odaszánás, a Krisztus felé való igazi szeretet. Mert az igazi áldozat az egész életünk, ahogyan élünk, ahogyan Jézust bemutatjuk, tisztaságban, szerénységben, józanságban, őszinteségben, ez lesz a jó illat Isten előtt.

A Róma 12,1-ben olvasunk az odaszánás áldozatáról, amely talán egybe is fogja az összes áldozati formát, amit nyújthatunk ma Isten felé: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.

Mit is jelent ez, milyen dolgokban tudunk áldozatot bemutatni?
Mindennel, ami hitből történik különös tekintettel imáinkra, böjtünkre, dicséretünkre, adakozásunkra, szolgálatunkra. Ez mind-mind egy áldozat, mert igénybe veszi időnket, pénzünket, erőnket, lelkünket. Adakozás nélkül látszólag több pénzünk maradna, de nem helyeznénk anyagi életünket, elkötelezettségünket, függőségünket Isten kezébe. Időbeli odaszánásunk nélkül több maradna pihenésre, de hogyan teljesítenénk az elhívásunk, hogyan tudnánk közelebb kerülni Isten akaratához, ha nem szánnánk időt a vele való közösségre, az érte való munkára? Hogyan áldozhatnánk úgy, ha nem adnánk bele Isten szolgálatába az erőnket, hanem csak ímmel-ámmal végeznénk azt, mint valami kínt és kötelezettséget, amihez semmi kedvünk?

Le kell mondani magunkról, saját érdekeinkről, alárendelni magunkat Istennek. Ez a legnehezebb rész, ettől lesz igazán áldozat, mert áldozatot hozni alapvetően nagyon nehéz, minél nehezebb elengedni valamit, annál nagyobb az áldozat, annál nagyobb az odaszánás, annál közelebb kerülünk Istenhez. Az ilyen lemondásokkal illetve áldozatokkal ismerjük el, hogy milyen hálásak vagyunk Jézus áldozatáért, ezzel mutatjuk meg, hogy mi is próbálunk élő és szent áldozatok lenni, és úgy szeretni Őt, ahogyan Ő tette.

Szánjuk oda magunkat Neki, csak Ő az, aki megérdemli!

Varga Róbert
___________________________________________________________________________

A szavak ereje

„Élet és halál a nyelv hatalmától függ, s ahogyan bánsz vele, úgy eszed gyümölcsét."
Példabeszédek 18:21

Megismerik-e rólunk, hogy keresztények vagyunk? Persze, hiszen mondom nekik. És ha egy új helyre kerülünk? Hát, előbb még megismerkedek velük, aztán úgy is szóba jön valahogy a dolog.

Szavak. Nehéz elképzelni, hogy minden szónak súlya van. Márpedig van. Nagy súlya. És mi van azokkal a szavakkal, amiket ki sem mondunk, csak kigondoljuk? Az a gondolat. Az számít? Persze, nagyon. A gondolataink befolyásolják (nyilván) a szavainkat, a szavaink a tetteinket, azok pedig az életünket.

Az iskolában a tanárokról beszélünk nem túl kedvesen, a munkahelyen pedig az igazságtalan főnökről és a kollégákról. Miket mondunk? Hát, nem szép dolgokat. Mondjuk ugyanúgy, mint a többiek? Nem pont ugyanúgy, de azért mondjuk mi is. És a gyülekezetben miről beszélünk? Jézusról, vagy a másik emberről, aki kettővel előttem ül?

Szerintem sokan magunkra ismertünk, és ha nem, akkor nem vagyunk teljesen őszinték saját magunkkal. Vigyáznunk kell arra, mit engedünk ki a szánkon, hiszen komoly következményei lehetnek. Súlyos vitákat kerülhetnénk el azzal, ha legalább átgondolnánk, mit mondunk. Sokan mondják a világban is, hogy a szavaknak nagy hatalma van, és képzeljük el, hogy Isten is így gondolja, hiszen egy szavával teremteni tud.

Éppen ezért pozitívnak és bizakodónak kell maradnunk, hiszen a reményt sosem veszíthetjük el, a reménykedő ember pedig reményteljes beszédet használ.

Bordi Anita
_________________________________________________________________________

Ez az a nap! 2016 beszámoló


2015 után ismét részt vettem a legnagyobb hazai keresztény zenei koncerten/találkozón, és engem ért az a megtiszteltetést, hogy élménybeszámolót írhatok róla.

Idén is 30 nemzetből vettek részt az alkalmon és olyan neves fellépők, mint: a Keresztkérdés, a Hanna Projekt, a Dics-Suli zenekara, Andelic Jonathán, Abbe Lewis, Mike Sámuel, az East együttes, Pintér Béla és nem utolsó sorban a Jesus Culture együttes Martin Smithel.

Akkor lássuk milyen is volt ez idén…

Őszintén megvallva, nem az lett, mint amire számítottam, talán túlzott emberi elvárásokkal is voltam a tavalyi miatt. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy az Ezazanap! rossz lett volna, hiszen, egy ilyen esemény, amely immár 16. alkalommal került megrendezésre, és ismét kb. 10 000 embert mozgatott meg, mindig minőséget képvisel, mert a számok ezt bizonyítják, és mert jövőre is elfogunk menni. Az Ezazanap! olyan, mint a Marvel-filmek, mind jó, szórakoztat, és rengeteg embert csal a moziba, de közülük kevés az igazán kiemelkedő, nagy üzenettel bíró, mint egyedülálló filmként is megálló alkotás. A sikeresen megtalált recepten nem szokás változtatni, bevált, az eredmények jönnek, ilyen a jól működő marketing-gépezet. Talán botránkozásnak hat, de ilyen az Ezazanap! kapcsán is elmondható, hogy valami hasonló brand értéke van, csak a hazai keresztény piacon.
A tavalyi pedig egy különleges volt, pedig előtte jóformán semmit nem hallottunk a Bethel Musicról és a Rend Collective-ről, és főleg utóbbiaknak köszönhetően nem unottan tértünk haza, hanem rendkívüli mód felrázva, tényleg azt lehetett mondani, hogy felvillanyozó élmény volt. Visszatapsoláskor több dalt eljátszottak, a végén 11 óra fele, pedig közösen magyarul és angolul mindenki a Lelkem áldd az Urat-tal zártuk.

Megértem, hogy aki 16. alkalommal csinálja, jól tudja, hogy kell, megvan egy előre elkészített keret, feszített programok, minden évben új dalok, új, de neves fellépők kellenek, minden négyzetcentiméter ki van számolva, ki mikor jön, hol a helye, de talán ebben a túltervezésben veszik el a lényeg, a spontaneitás, jelen esetben Isten Szellemének az akarata, aki nem sablonokban gondolkodik.

Épp ezért volt az ideinek egy kiemelkedő pillanata volt az, amikor Martin (Smith) az embereket az egymásra való imára buzdította, aki pedig érzett változást, elmondhatta, amelyek megható bizonyságok voltak.
Egyébként valóban jó volt látni, ahogy látszólag idegenekért, Krisztusban pedig testvérekért imádkozhattunk. És ezért nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett, mert egy barátommal – ki előtte is mondta nem számít ki lép fel, hanem csakis Isten jelenléte – csoda történt. Imádkozás alatt a lábában levő görcs kisimult, eltűnt, ez a bizonyság pedig számára igen nagy volt.

Az Ezazanap! erőssége pedig az, hogy szellemi eledelt még mindig „tud adni”, mert rengeteg keresztény testvér együtt egy helyen van, és bizakodó vagyok, hogyha felfedezzük, mekkora erő van abban, hogyha egységesen lépünk fel az ellenség ellen, nagy győzelmeket arathatunk az Úrral.

Kitérve a fellépőkre, sajnos az elejéről lemaradtam egy kis jegyes mizzéria miatt (:D) a sokat kritizált Andelic Jonathán nagyon áldott dicsőítést vezetett, és a beszéd, amit mondott , tényleg átjött, nem színből mondta, hogy az Úr minden bajunkból, legyen az anyagi, szellemi, testi, megszabadít! Erre a bátorításra hiszem, sok embernek volt szüksége.
Az East leginkább Takács Tamás miatt lehet ismert, a három dal, amit előadtak inkább 56-nak szólt érzésem szerint és valakinek ki kellett tölteni az időt.
Pintér Béla a legújabb számait hozta, amelyre érezhetően a legtöbben táncoltak és énekeltek.
Számomra az est talánya Dave Bilbrough, miért csak 1 dalt jutott neki? Azért Angliából jött, sokat látott ember, nem tudom, hogy gondolták ezt.
A végén a mindenki által várva várt Jesus Culture jött a színpadra Martin Smithel együtt. Ahhoz képest, hogy mennyire népszerűek keresztény berkeken belül, egy számot sem ismertem tőlük (az is igaz, hogy az új számokat nem hallgattam) de hiába próbáltam csak, hogy a zene magával vigyen, nem jött be és sajnos Martin Smith szerzeményeit se játszották el. De ahogy korábban írtam itt volt az egyik „csúcspont”, tényleg áldott volt. A végén visszatapsolták őket, az a számuk viszont pörgős volt, lehetett rá táncolni az ominózus tavalyin ebből is volt jóval több és 10 perc után se felejtette el az ember.

Összességében örülök, hogy elmehettünk, és egy barátom fontos bizonyságokkal gazdagodott, illetve megtapasztalhattam megint, hogy a közös imában, megvallásban nagy erő van, amire mindenképp kell építeni és akkor, arról a bizonyos hadsereg ébredéséről mondottak valósággá válnak.

Isten áldjon kedves olvasó,
Nagy Dávid

Események

Július 2016
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Ki van jelen?

Oldalainkat 31 vendég és 0 tag böngészi